Nyírpazonyi Népdalkör

Kép1

1955. március 8-án alakult meg a Nyírpazonyi Népdalkör. Tíz évvel a második világháború befejezése után a sebek már begyógyultak, a hadifoglyok zöme már hazatért, az embereknek újra kedve lett közösségekbe járni. Kép2Nyírpazonyban is sok színjátszó csoport alakult, akik egymással vetélkedve mutatták be a különböző színműveket.

Nőnapi összejövetel

„Az előadások után gyakran elhangzott néhány ének is. 1955-ben a nőnapi összejövetel után igen szépen énekeltek az asszonyok és felvetődött a gondolat, hogy kellene egy női kórust alakítani. Ekkor volt a járási kulturális szemlére való benevezések időpontja is, elhatároztuk, hogy ezen már mi is részt veszünk. Heti 4-5 alkalommal próbáltunk. Így elértük azt, hogy a nyírbogdányi gyári kultúrházban megrendezett találkozón már sikerrel szerepeltünk. Ezt követően folyamatosan részt vettünk a körzeti, a járási, majd pedig megyei bemutatókon. Énekeltünk tanyanapokon, falunapokon, tűzoltóversenyen, lovasbemutatón és még vendéglőkben is. Nagy lendületet adott az országosan meghirdetett Röpülj Páva verseny, most már eljöttek a férfiak is, sőt sokan felnőtt gyermekeiket is hozták. Kép3Kórusunk is átalakult ekkor népdalkörré. Az első nemzetközi találkozó Záhonyban volt, amikor az ungvári Faipari Vállalat népi együttesével adtunk közös műsort. Már ekkor meghívást kaptunk ungvári szereplésre. Kép4Útlevelünk még nem volt, így csoportos útlevéllel mehettünk át a határon, előbb az ungvári zeneiskola tanulóinak énekeltünk, majd a Filharmónia színpadán adtunk egész estét betöltő műsort. 1968-ban sikerült a Nyíregyháza és Vidéke Földműves Szövetkezet támogatását megnyernünk, mely a jogutódokban, az ÁFÉSZ-ben és a Szabolcs COOP Rt.-ben mind a mai napig megmaradt. Ezután mindig részt vettünk a szövetkezet rendezvényein és az országos szövetkezeti bemutatókon is.” – írta visszaemlékezésében az azóta elhunyt Ivancsó Dénes népművelő tanár, az együttes vezetője.
Feloszlása előtt az együttes még számos helyen megfordult. Tagjai voltak többek között Győrben, Pannonhalmán, Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Szegeden, Ópusztaszeren, Kiskőrösön, Szécsényben, Eperjesen, Késmárkon, Poprádon, Beregszászon, Huszton, Alsóőrben, Bécsben.Kép5

A gyümölcskarneválok rendszeres szereplői voltak.

2003-ban 29. alkalommal vettek részt a Megyei Népzenei Fesztiválon. 1993-ban Nívódíjat kaptak.

A Nyírpazonyi Népdalkör Ivancsó Dénes népművelő tanár haláláig működött.

(Forrás: http://www.sasovits.hu)