Márton- időszak
A Márton-időszak az évkörben a Mihály -időszak és Advent között helyezkedik el, nagyjából a november hónapot foglalja magában.
A természet ekkorra már jórészt elhal, sok növény és állat téli álomba merül. És valóban, szinte érezzük ahogy sziszegő, csípős nyelvével zúzmarát dermeszt a fákra, belopakodik a kabátunk alá. A nappalok egyre rövidebbek, a sötétség veszi át az uralmat. Minden a befelé fordulást sugallja. Vágyunk a meleg szobába, ahol fényeket gyújtva ellensúlyozhatjuk a külső sötétséget. Ebben az időszakban a manók azok a lények, akik ezt a befelé húzódást jelképezik. A hideg elindítja a kristályosodást a föld alatt, a föld kezd megfagyni, s a manók ennek a folyamatnak az őrei. Ezek a kis lények nagyon közel állnak a gyerekekhez, mivel aprók, fürgék és huncutok, ugyanakkor rendkívül bölcsek.
November 11-én Szent Mártonra emlékezünk, aki 316-ban született Pannóniában Savaria (Szombathely) városában. Katona volt a római hadseregben és felvette a kereszténységet. Egy nap éppen úton volt télvíz idején, amikor félmeztelen koldust pillantott meg az út mentén. Kardot rántva egyetlen mozdulattal félbehasította köpönyegét és megosztotta azt a koldussal. Aznap éjjel álmában megjelent neki Krisztus vállán fél köpennyel. Márton otthagyta a hadsereget és pap, majd 371-ben Tours püspöke lett. 397 november 11-én hunyt el, s ezt a napot, mint az isteni világban való újjászületése napját ünneplik a keresztények.
Szent Márton alakja természetesen a magyar hagyományban is jelen van. István király zászlaira a hadverő Márton képét festette, s a pannonhalmi apátság is az ő tiszteletére épült.
A néphagyományban Márton napja a gazdasági év kiemelkedő zárónapja, valamint fontos időjósló nap. Ezen a napon zárulnak le a Szent György napján induló mezőgazdasági munkák, ekkor kóstolták meg először az újbort és vágták le a libákat. Innen ered, hogy Márton napján libát eszünk és bort iszunk. „Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik.”
Mit jelenthet nekünk magunknak ma Szent Márton és mi az a kép, amit gyerekeink elé állíthatunk? Mit élünk meg ebben az ünnepben, az évnek ebben a sötétedő, hidegülő időszakában? Ezekre a kérdésekre mindnyájunknak magunkban, magunkból kell megtalálni a választ.
A mai ember elvesztette azt az ősérzést, hogy egy a világgal. A régi ember egységben élt a természettel, nyáron teljes odaadásban, ősszel visszahúzódásban. Mi már csak tudatosan, tudatunk fejlesztésével, belső fényünk növelésével találhatunk vissza ehhez az elveszett egységhez. Szellemi munkánk gyümölcsei tetteinkben testesülnek meg. A gyerekek mindezt még „ingyen” kapják, ösztönösen élnek az égi erőkkel. Ahogy nőnek elveszítik ösztönös tudásukat, hogy majd önálló emberként, tudatosan találjanak vissza hozzájuk. A gyerekeknek akkor tudunk segíteni, ha úgy élünk – mi felnőttek- hogy méltók legyünk arra, hogy utánozzanak bennünket. A kisgyerek nem tud nem utánozni, kiszolgáltatott utánzó, így komoly felelősség „eléjük élni”. Ebben az időben például úgy, hogy megkeressük mi az, amit tettekre válthatunk a mártoni példából.
Márton jót tett a koldussal. Ki-ki maga tudja mi jót tehet mindennapjaiban, a maga életében. Lehet, hogy segíthet párjának, a gyerekének, egy kutyának vagy egy embercsoportnak… Lehet ez a segítség egy mozdulat, odafordulás, ima valakiért, egy jókor teremtett csend…
A belső mozdulat őszintesége a lényeg, mert azt éli meg belőlünk a gyerekünk, kihat a mozdulóra, s környezetére egyaránt.
Az óvodában a Márton- napi lámpás ünnep megpróbálja mindezt közel hozni, képpé formálni, a gyerekek számára átélhetővé tenni. Megváltozik környezetünk, sötétebb lesz, s hogy ez érzékelhetőbb legyen, a szobában mindenhol lámpa világít villanyfény helyett. Az ünnepre készülve lámpásokat festünk, olajozunk, rajzolunk. A játékok, dalok, versek „dolgozós, összebújós, törpés” élményt adnak. A szülők is készülnek, megtanulják a dalokat, elkészítik az óvodások lámpásait. Végül együtt éljük meg az ünnepet, énekelve kísérjük a gyerekeket az estében.
Napjainkban a köpeny kettévágását egy sütemény kettétörése jelképezi, amit megosztunk valakivel, ezzel is jelképezve a felebaráti szeretetet.
Ezek a történések mind-mind tettek, jó tettek. Mindannyiunk jó tetteire szükség van ahhoz, hogy ünnepet teremtsünk gyermekeinknek, Márton- ünnepet, megelevenítve azt a képet, hogy „Az ember saját belső fényét viszi a külvilágban eluralkodott sötétségben”.
