Község története

A község területén már a bronzkorban is éltek emberek. A Jósa András Múzeum több száz tárgyat őriz itteni ásatásokból. Még 1970-ben is fordított ki egy mélyenszántó eke – gazdagon díszített – bronz baltát. A különböző korokból származó leletek annak bizonyítékai, hogy ez a hely mindig lakott volt. A honfoglalás idejéből egy ezüstberakásos kengyel került elő, mely különlegesen szép díszítése miatt a millecentennáriumi országos kiállításon is szerepelt. A honfoglaló magyarok szlávokat találtak itt. Valószínűleg tőlük ered a település elnevezése. Pagony, pazony, mocsaras területet jelent. /Feltehetően a mai szlovák főváros is így kaphatta nevét.) Ez a vidék ugyanis a Nyírség vizeinek múlt századi lecsapolásáig vadvizekben, mocsarakban bővelkedő terület volt. Más vélemények is vannak a név eredetéről, mivel a különböző korokban más-más alakban található leírva. (Pozdum, Posdom stb.) Érdekes módon az őslakosok között egyaránt találhatók Pazonyi és Pozsonyi nevűek. A község neve először 1282-ben fordul elő – latin nyelvű szövegben – Pason formában. Erre több dokumentum is hivatkozik a levéltárakban. Az eredeti pápai tizedjegyzék a leleszi káptalan, mint hiteles hely birtokában volt. Onnan – a szerzetesrendek feloszlatásakor – a jászói prépostsághoz került. Innen ismeretlen időben Prágába vitték, hol már nem lelhető fel. A későbbi korokból sok írásos emlék maradt. Ezek közül néhány érdekesség: A tatárjáráskor két község volt, Kis-Pazony és Nagy-Pazony. Mindkettőt felégették. Ez a terület, a földcserék miatt, ma Oroshoz tartozik, az úgynevezett Várrét. Egyes kutatók ezen a részen földvár maradványait vélik felfedezni és ez szerepel a máig élő szájhagyományban is. (Oros egyébként a honfoglaló Oros vezértől kapta nevét). A felégetés után a megmaradt lakosság, a kissé magasabban fekvő mai helyre települt, hol templomot is építettek. A pontos évszám nem ismert, de azt már írásos emlékek bizonyítják, hogy 1440-ben husziták szállták meg a falut és a templomot is elfoglalták. A kórus mellvédjén cseh nyelvű feliratot is hagytak, melyre az idősebbek még emlékeznek. Sajnos az ezerkilencszáz-harmincas években ezt lefestették, de bármikor restaurálható. Ez a mai református templomot a múlt században a katolikusok is használták. Ebben kötöttek házasságot 1848. február 24-én Blaha Lujza szülei: Reindl Sándor és Ponti Aloisa, mindketten pazonyi lakosok. Az anyakönyvi bejegyzés az orosi plébánián megtalálható. A község rendezésekor szép park létesült a templom előtt és itt kialakított új utcát Blaha Lujzáról nevezték el. Volt a községben – egymás után – több görög szertartású fatemplom (Egyes vélemények szerint már a honfoglalók is találtak itt fatemplomot). Ezek sorra leégtek, az utolsó kivételével, melyet 1934-ben bontottak le. Az idősebbek még emlékeznek rá. Batári László festőművész szép képe is megörökítette. A körülötte lévő temetőben voltak a pazonyi Elek család sírboltjai, sajnos már a temető nyomai sem lelhetők fel. Az Elek család két kúriát is épített a faluban, melyből egy a mai református parókia. Építési stílusa törökkori szokásokra utal. (Alap nélkül vízszintes gerendákra épült, nagyméretű vályogok, a falazatban vízszintesen elhelyezett gerendák stb.). Elek Ferenc 1819-ben született a községben. A kassai katonai iskola elvégzése után hamar kapta az egyre magasabb rendfokozatokat. A szabadságharcban már alezredes. A leveretés után bujdosott egy ideig, de elfogták és 15 évi várfogságra ítélték. Később kegyelmet kapott, de nem tért vissza a községbe, Hajdúdorogon halt meg. Itt született 1829-ben Színi Sámuel tanító és Márczy Klára gyermekeként Színi Károly tanító, később író, költő, lapszerkesztő, néprajzkutató. Ő volt az első magyar nyelvű énektankönyv társszerzője. A szabadságharc után Budára költözött és itt tevékenykedett. Táncsics Mihály és Tompa Mihály baráti köréhez tartozott, Gyula fiának, ki szintén jeles író lett, Táncsics Mihály volt a keresztapja.

1848-ban sokan álltak a községből a szabadságharc zászlaja alá. Ennek leverésére érkezett cári csapatok 1849-ben a „Nagyhegyen” táboroztak. (Szeles domb – ma itt van a Szabadidő központ, melyet egy újságíró tájékozatlansága miatt ma Kabalási dombként emlegetnek…). A szabadságharcosok itt ellopták a hadipénztárt és valószínűleg elásták. A cári katonák ezért feldúlták a községet, de a pénzesládát nem találták meg. A katonák zsold nélkül nem akartak tovább menni. Lovas futár Kievből hozott utánpótlást. A lakosság, mintegy száz évig, ásott a kincs után, némelyhelyen sok lyuk van a földben. Innen ered a Lyukas hegy elnevezés is. 1904-ben itt született Kovács Mária festőművész, aki 1945-ig Temesvárott élt, ma debreceni lakos. Idős kora ellenére még ma is fest és kiállítja képeit. Egy másik festő is a község szülötte: Batári László. Ő kiváló művész, majd érdemes művész kitüntetést is kapott. A képzőművészeti főiskola elvégzése után Budapesten telepedett le. 1996-ban, halál előtt 10 nappal a Köztársaság Ezüstkeresztje kitüntetést érdemelte ki. Itt született 1936-ban Kovács Miklós céllövő olimpiai bajnok és Kató Mihály a thai-box világbajnoka. Az oktatás a régi századokban a templomokban folyt. Ezt a lelkészek végezték. Az 1600-as évekből már tanítói lakásos épületekről is vannak emlékek. Egy ilyen épületet az 1950-es évek végén bontottak le. (Árpád u. 77.) Az építési stílus, a téglák jelzése és a faanyag állapota, mintegy 300 évesre tették az épületet. Ez volt a legrégebbi iskolaépület. Mellette épült 1927-ben az „új” református iskola. A régi görög katolikus templommal szemben volt a tanítói lakásos iskola.