Polgármester: Dubay László

Alpolgármester: Gál János

Képviselő-testületi tagok:
Dr. Béres István
Dr. Borbély László
Erdei László
Hajzer Erzsébet
Vas Miklós

 

Nyírpazony települési választás eredményei 2010

Képviselő-testületi beszámoló 2010 – 2014

DSCN7770

Tisztelt Nyírpazonyi Lakosok!

A Nyírpazonyi Képviselőtestület szeretettel és tisztelettel köszönti a kedves olvasókat!

Közeledve a jelenlegi önkormányzati ciklus végéhez szeretnénk Önöket tájékoztatni arról a munkáról, amelyet a képviselőtestület tagjaival közösen végeztünk el az elmúlt időszakban.

Néhol többet sikerült tenni, néhol kevesebbet, de mindig a község és az itt élő emberek elképzeléseivel összhangban, azt szem előtt tartva, ésszerű kompromisszumokkal, a település folyamatosan fejlődött, gyarapodott.

Köszönjük türelmüket, megértésüket, segítségüket, hogy megosztották velünk gondjaikat, problémáikat, így bízunk benne, hogy a megfelelő lépéseket, intézkedéseket tudtuk megtenni.

A rövid- és hosszú távú terveinkkel az adottságaink és lehetőségeink számos alkalommal összhangban voltak, néhány esetben pedig módosították azokat.

Igyekszünk összefoglalni azokat a tényeket és eredményeket, amelyeket az elmúlt négy évben megvalósítottunk.

Építési és beruházási munkák

– Szikkasztó árkok kialakítása (Kabalási út, József Attila út, Kossuth út, Kossuth köz, Dózsa Gy. út);

– Folyókák, víznyelők kiépítése (Jókai utca, Petőfi utca, Széchenyi u., Vasvári P. u.);- Vízelvezető árkok felújítása, burkolása (Árpád u., Jázmin u.);

– Szilárd útburkolat kialakítása (Diófa u., Dózsa Gy. u., Kabalási köz);

– Külterületi utak felújítása, pl. Libabokori út;

– Közvilágítás kiépítése (Bárczi dűlő, Diófa u.);

– Urnafal, urnasírhely építése a temetőben;

– Temetői híd kiszélesítése, felújítása;

– 1956-os emlékpark kialakítása;

– Buszváró öböl kialakítása (Ady E. u.);

– Védőkorlát kiépítése a kerékpárút mentén;

– T 25-ös pótkocsis traktor vásárlása;

– Fedett géptároló szín, raktár kialakítása az óvoda konyhája mellett, az önkormányzati tulajdonú gépek, eszközök részére;

– Óvoda, iskola előtti térburkolás, parkoló kialakítása;

Pályázatok

– Óvodabővítés -újítás, tornaszoba kialakítása;

– Udvari és csoportszobai óvodai játékok beszerzése;

– Napkollektor kiépítése az óvoda konyháján az energiaköltségek csökkentése érdekében;

– Hivatali kazánház felújítása, biokazán kiépítése a fűtésköltségek csökkentése érdekében;

– Hivatal előtti park, parkoló kialakítása;

– Önkormányzati mikrobusz beszerzése;

– A 4-es számú gyorsforgalmi úton járdasziget, gyalogosátkelő kialakítása közvilágítással;

– Temetői sétány építése;

– Kabalási játszótér építése;

– A Településüzemeltetési Kft. részére eszközök beszerzése (traktor, pótkocsi, talajművelő eszközök, szerszámok);

– Önkormányzati földek műveléséhez vetőmag, növényvédőszer, állatok beszerzése az elnyert összeg erejéig;

– Tűzifa vásárlása és kiosztása a rászorulók részére az elnyert pályázati összeg erejéig;

– Egészségre nevelő programok gyermekeink számára az óvodában;

– Nyári gyermekétkeztetési forrásból több, mint 20 fő részére, egész nyáron térítésmentes ebédet biztosítunk.

Intézmények

– Általános iskolánkban a magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás bevezetése 2011 szeptemberétől. Ennek is köszönhetően jelentősen megemelkedett első osztályba beiratkozó diákok száma.

– Esti gimnáziumi oktatás helyben történő elindítása 2011-től az általános iskolánkban (tavaly és ebben az évben összesen 69 fő érettségizett).

– Anyanyelvi angoltanárok biztosítása az USA-ból;

– Szülői kérésre alsós diákjainknak kéthetes nyári tábor szervezése pedagógusok közreműködésével;

– Több új iskolai szakkör bevezetése (pl.:német, kézilabda);

– Oktatást segítő eszközök beszerzése (interaktív táblák);

– Tantermek ütemezett felújítása (pl.:padlócsere, tantermi vizesblokk);

– Községi könyvtári állomány fejlesztése;

– Sószoba kialakítása az óvodában a nyírpazonyi lakosok részére (folyamatban).

Foglalkoztatás, közmunkaprogram

– A közmunka programban nyújtott pályázati lehetőségek kihasználása. 2010 óta utak, járdák karbantartását, parkok, közterek gondozását, folyókák, árkok felújítását végzik. Intézményeink működését segítik.

– Szociális földprogramban 2012–től 8 főnek biztosítottunk munkalehetőséget 8 hónapon keresztül. 2014–ben 21 fő részére 8 hónapig biztosítunk lehetőséget a programban részt venni. Óvodai, iskolai étkeztetéshez zöldségeket termeltünk önkormányzati földeken. (Paprika, paradicsom, hagyma, uborka, burgonya, stb.).

– Nyári diákmunka keretében 100 % állami támogatás mellett 47 fő számára tudtunk munkalehetőséget biztosítani.

– Tanyagondnoki továbbképzésen 1 fő vett részt.

– Szervezett képzés biztosítása a közmunka program keretében 27 fő részére, fél éven keresztül.

Kommunikáció

– Településünk honlapjának megújítása;

– Kábeltévé tájékoztató csatornaként történő üzemeltetése, Kabalásra történő bevezetése;

– „Szeretlek Nyírpazony” facebook oldal létrehozása;

– Rendszeres falugyűlések év végén;

– Községünk életéről beszámoló újság „Nyírpazonyi Hírnök” kiadása.

Társadalmi élet

– Civil szervezeteink – Nők Klubja, Nyírpazony-Kabalási Polgárőr Egyesület, Nyírpazonyi Polgárőrség, Sportegyesület, Nyugdíjasklub —támogatása;

– Egyházainkkal való szoros kapcsolattartás ;

– Helyi amatőr művészek kiállítása, bemutatása;

– Augusztus 20. Új kenyér fesztivál szponzorok támogatásával;

– Mesterségek Ünnepe pályázati támogatással;

– Nyírpazonyi lakosok pálinkájának versenye hagyományteremtő jelleggel;

– „Nyírpazonyért” kitüntetés megalapítása, odaítélése;

– Szépkorúak köszöntése;

– Testvértelepülési kapcsolat kialakítása (Aknasugatag, Románia);

– Jázmin utcai játszótér felújítása társadalmi munkában.

Egyebek

– Mezőőri szolgálat bevezetése;

– Szelektív hulladék – és ruhagyűjtő konténerek kihelyezése településünk több pontján;

– Bankautomata elhelyezése;

– Parkosítás.

Az önkormányzat pénzügyi helyzete kiegyensúlyozott volt az elmúlt négy évben. Hitel felvételére nem került sor. A pályázatokhoz szükséges önerőt gond nélkül előteremtettük, sőt volt olyan beruházásunk, ahol a saját forrásra is pályázatot nyújtottunk be. Így elmondhatjuk, hogy minden befektetett egymillió forintot megsokszoroztunk. Intézményeink működtetése zavartalan, fejlesztésük folyamatos.

Örömteli azt látnunk, hogy munkánknak kézzelfogható eredménye lett és észrevesszük a településünk gyarapodását magunk körül. Bízunk benne, hogy itt élő lakosok is hasonlóan vélekednek.

DSCN7777

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki négy éves munkánkat támogatta, segítette ötletekkel, javaslatokkal, cselekedetekkel, vagy akár egy jó szóval is.

„A múlt az egyetlen emberi valóság. Csak a múlttal alkothatjuk meg a jövendőt.”

( Anatole France )

 

By Hivatal