Sok örömről és jó tapasztalatokról tudok beszámolni a kedves olvasóknak, amikben részünk volt a nyári bibliatábor kapcsán. A Hetednapi Adventista Egyház nyírpazonyi gyülekezete számára egy új szolgálati lehetőségként merült fel ennek a programnak a megszervezése. Úgy láttuk, hogy a gyermekeknek a szünidőt gazdagító szép élményt adhatna egy ilyen tábor, ugyanakkor a szülőknek is könnyítést jelenthet az az egy hét. Az egész közösség örömmel és támogató szívvel fogadta a tervet, és fel is állt egy 10 fős csapat, akik összefogtak a tábor szervezésében és lebonyolításában.

Óriási segítséget kaptunk a polgármester úrtól, aki a könyvtár felajánlásával csodálatos helyszínt biztosított a programnak. Az önkormányzat illetékeseitől és dolgozóitól egy külön sátrat is kaptunk, hogy védjen az esőtől és a nagy hőségtől. Az idősek otthona biztosította az élelmezést, az óvoda az éttermét és felszolgáló kedves alkalmazottait.

A szülők szívesen vették a lehetőséget, a tábor kezdéséig be is telt a létszám, hogy kezdetétét vehesse a program 35 kedves gyermekkel. Ahogy a gyermekek bizonyára izgatottan várták a tábor elindulását, mi is izgatottak voltunk, vajon hogyan fog sikerülni. A szülők sokat segítettek gondos közreműködésükkel, hogy reggel időben hozták és délután időben vitték a gyermekeiket.

A napi program zászlófelvonással, énekléssel, imával indult, aztán várt ránk a finom tízórai. A napi bibliai történetet először játék formájában ismerhettük meg, utána pedig korcsoportok szerint közös tanulás és beszélgetés keretében. Az ebéd egy kis sétát is igényelt, hisz át kellett menni a könyvtárból az óvodába. A gyermekek nagyon fegyelmezettek voltak, az úton sem volt semmi baj. A délutánok játékkal és kézműves foglalkozásokkal teltek, majd a nap végén zászlólevonással, énekléssel és imával zártuk a közös élményeket.

Hálásak voltunk Istennek azért, hogy a gyermekek együttműködőek és fegyelmezettek voltak, szívesen részt vettek a programokban. Hálásak voltunk a nagyrészt szép időért és hogy komolyabb baleset sem történt.

Szerettük volna, ha a gyermekek sok mindent elvisznek magukkal azokból a napokból, amiket együtt töltünk. A jókedv és a játék élményeivel együtt azt is, hogy az életnek mik is az igazi értékei, mikhez érdemes ragaszkodni igazán. Az egész hét mottója a kincskeresés volt és a tábor napjaiban arról tanultunk, hogy Jézus mit tanított az igazi kincsről, a kereséséről és megtalálásáról.

Az együtt töltött hét alatt sokféle dologgal lehetett zsetonokat gyűjteni. Jó magaviselettel, szorgalommal, jó feleletekkel, a játékokban való ügyességgel, eredményességgel. Ezeknek az összegyűjtött zsetonoknak az elköltéséhez péntek délutánra vásárt rendeztünk, ahol sok értékes játék és használati tárgy várt gazdára. Volt is izgalom ám, hogy az eltelt napokban gyűjtött zsetonokkal milyen csodás dolgokat tudnak megvásárolni. Szinte minden felkínált holmi gazdára, boldog gazdára talált. Ez volt a tábor egyik fénypontja.

A másik fénypont, ami izgalmas és szép zárását is jelentette a tábornak, a szombati ünnepély volt, amikor a gyerekek csoportok szerint előadták azt, amit a héten tanultak. De jó volt látni, hogy sok szülő és nagyszülő elkísérte gyermekét és boldogan hallgatta, ahogy ezek a kicsik bátran és őszintén fogalmazzák meg mindazt, amit Jézustól tanultak!

Az ünnep fontos részeként, gazdagon terített asztal várt ránk. Közben beszélgethettünk és megkérdezhettem néhány gyermeket arról, hogyan érezte magát a táborban.

Íme néhány nyilatkozat ezekből:

„Nagyon tetszett a tábor hangulata, a foci és a zene. Kedvesek voltak a segítők. Szívesen felkeltem időben, hogy tudjak menni a táborba. Ez volt a legjobb tábor!” Balázsi Marci

„Jó volt a tábor. Kedvesek, jószívűek voltak a tanárok. Jó volt aranymondásokat és történeteket tanulni. Szívesen jövök jövőre is.” Ruszka Erik

„Sokat játszottunk. Jó volt, hogy a játék feladatait meg tudtam csinálni. Egyik tanár sem volt szigorú.” Újlaki János

„Szerettem a táborban a tanulást, az éneklést és a játékot. Sok éneket tanultunk. Minden nagyon szép volt.” Balogh Réka

„Az volt jó a táborban, hogy sokat beszélgettünk, játszottunk. Különösen a vízicsata tetszett. Ha összevesztünk, akkor a tanárok kibékítettek bennünket. Jézusról tanultunk, hogy mi az igazi kincs.” Zabolai Fanni Ildikó

Ahogy ez a tábor sikerült, arra ösztönöz bennünket, hogy szervezzük meg jövőre is. Jó lenne év közben is találkozni, de a jövő nyáron mindenképp szeretnénk újra a gyermekekkel lenni.

Mind a szervezés, mind a tábor lebonyolítása azt mutatta meg nekünk, ami mindenkor nagy tanulság és a jövő nagy lehetősége is: amikor emberek jó célok eléréséért akarnak tenni és ebben elnyerik Isten segítségét, akkor abból szép eredmények születnek.

Mindenhonnan csak segítséget kaptunk, amiért hálásak vagyunk.

Hálával ezért nemcsak Istennek tartozunk, hanem az embereknek is, akik látva a tábor értékét, a benne rejlő lehetőségeket, odaadó és lelkes segítséggel támogatták a program megvalósítását. Isten áldja őket, hogy együtt szerezhettünk örömet a gyermekeknek és szüleiknek.

 

Bálint György

lelkész

Hetednapi Adventista Egyház

By Hivatal