A Nemzeti Eszközkezelő 2019. március 31-ig tájékoztató levelet küldött bérlőinek, amelyben felajánlotta az arra jogosultak számára azt, hogy eddigi bérelt ingatlanukat kedvezményesen visszavásárolják. A megvásárlásra a bérlőknek egyösszegben vagy részletekben van lehetőségük, de dönthetnek úgy is, hogy továbbra is bérlőként laknak az ingatlanban változatlan feltételek mellett.  

Kérjük bérlőinket, hogy a tájékoztató levelünket vegyék át és olvassák el figyelmesen. A levél a döntési lehetőségek szerint háromféle nyilatkozatmintát tartalmaz:

  1. Nyilatkozat egyösszegű kedvezményes visszavásárlásról,
  2. Nyilatkozat részletfizetéssel történő visszavásárlásról,
  3. Nyilatkozat bérleti szerződés változatlan feltételek melletti fenntartásáról

 

Kérjük, hogy döntése szerint mindenki válassza ki az egyik nyilatkozatot, és kitöltve küldje azt vissza a Nemzeti Eszközkezelőnek a kézhezvételtől számított 60 napon belül. Kérjük bérlőinket, hogy mindenképpen válasszanak egyet a három lehetőség közül és nyilatkozatukat küldjék vissza 60 napon belül, mivel ennek elmulasztása esetén a jogszabályok rendelkezése szerint a bérleti díj 2019. július 1-jétől a háromszorosára emelkedik.

 

Külön felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy a részletvételről szóló nyilatkozaton ne felejtsék el feltüntetni az állampolgárságukat és a személyi azonosítójukat (a lakcímkártyája hátoldalán található 11 tagból álló számsor) is.

A döntéshez és a nyilatkozat kitöltéséhez segítséget kaphatnak az alábbi táblázatban megadott ügyfélszolgálati irodáinkban.

 

 

 

Fővárosi és megyei ügyfélszolgálati irodáink:

 

Területi iroda

Területi iroda címe

Területi iroda telefonszáma

Békéscsaba

5600 Békéscsaba, Kinizsi u. 11.

06 30 165 4963

Debrecen

4026 Debrecen, Darabos utca 9-11.

06 30 165 4964

Eger

3300 Eger, Deák Ferenc út 51.

06 30 165 4966

Győr

9021 Győr, Király utca 6.

06 30 165 4967

Kaposvár

7400 Kaposvár, Dózsa György utca 16.

06 30 165 4969

Kecskemét

6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt. 2. II. emelet

06 30 165 4968

Miskolc

3530 Miskolc, Rákóczi út 12.

06 30 165 4981

Nyíregyháza

4400 Nyíregyháza, Arany János utca 7.

06 30 165 4982

Pécs

7621 Pécs, Ferencesek u. 9-11.

06 30 165 4984

Szeged

6722 Szeged, Rákóczi tér 1. I. em. 112.

06 30 165 4986

Székesfehérvár

8000 Székesfehérvár, Várkörút 6.

06 30 165 4991

Szekszárd

7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.

06 30 165 4990

Szolnok

5000 Szolnok, Baross út 20.

06 30 165 4970

Szombathely

9700 Szombathely, Berzsenyi tér 2/B.

06 30 165 4962

Tatabánya

2800 Tatabánya, Győri utca 13.

06 30 165 4989

Veszprém

8200 Veszprém, Mártírok útja 11.

06 30 165 4977

Zalaegerszeg

8900 Zalaegerszeg, Október 6. tér 19.

06 30 165 4983

Budapest

1122 Budapest, Városmajor utca 12-14.

06 1 795 5100

 

Felhívjuk figyelmüket, hogy az irodákban csak a visszavásárlással kapcsolatos ügyintézésre van lehetőség!

 

További információkért hívja a Nemzeti Eszközkezelőt a 06-1-795-5100-as telefonszámon, vagy írjon az info@netzrt.hu e-mail címre, illetve látogassa meg honlapunkat a www.netzrt.hu. címen.

 

 

Nemzeti Eszközkezelő Zrt.

 

By Hivatal