TAO Tornaterem felújítás

Pályázatok

Nyírpazonyi Kosárlabdázók Egyesülete

Nyírpazonyi Kosárlabdázók Egyesülete

A TAO támogatási rendszeren keresztül sikeres pályázatot nyújtott be az iskola tornatermének és öltözőinek felújítására. A beruházás költsége: 27.030.599, -Ft.

 

https://frissmedia.hu/hir/27-millio-forintbol-ujitottak-fel-a-nyirpazonyi-iskola-tornatermet/15916

Sajtó:

Két beruházás átadóján jártunk

„létesítményeknek üzenetértéke is van, komoly alternatívát nyújtanak a gyerekeknek a virtuális világgal szemben.

 
 

A megyeszékhely közelsége mellett is egyre látványosabban fejlődik Nyírpazony. Ennek legékesebb bizonyítékaként tegnap egy új létesítményt adtak át a nagyközségben ünnepélyes keretek között, amely eseményre dr. Seszták Miklós kormánybiztos is ellátogatott. Régen megérett már a felújításra a helyi Színi Károly Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tornacsarnoka, amely 1984-ben épült, és az eltelt időszak alatt csak kisebb felújításokon esett át.”

– Nemrég baráti társaságban – kicsit nosztalgiázva – a beruházás apropóján felemlegettük azokat az időket, amikor ez a tornaterem megépült – kezdte felszólalásában Dubay László polgármester. – Sőt, ettől kicsit korábbra is visszamentünk az időben. Egészen addig, amikor az 1980-as évek elején a községben a sportinfrastruktúrát csupán egyetlen műfüves focipálya jelentette. Mindössze két sportolási alternatívát nyújtott: vagy hosszában játszhattunk rajta, vagy keresztben, attól függően, mennyien verődtünk össze. Aztán 1984-ben az iskola nem csak tantermekkel, hanem tornateremmel is bővült, és akkor még senki nem gondolta az avatók közül, hogy ennek a teremnek kisebb javítgatások mellett 36 esztendőt kell szolgálnia. Az eltelt évek alatt több ezer diák használta, a nyírpazonyiak is szívesen időztek, sportoltak esténként benne, mostanáig magas kihasználtsággal működött. Nagyon rossz világítás, megkopott falak – jól emlékszünk az asztaliteniszezőkkel, miként tologattunk a fény alá az asztalt, hiszen hol működött a világítás, hol nem, illetve hol beázott a helyiség, hol nem. De a legnagyobb gond akkor mutatkozott, amikor porladozni kezdett a padló és az egész létesítmény kezdett balesetveszélyessé válni. Ám ha most szétnéznek benne, új már a világítás, megújultak a falak és bordásfalak, és aminek a legjobban örülünk, a terem egy új, a kor igényeinek megfelelő sportpadlót is kapott. Ugyanakkor felújítottuk a fiú és lányöltőzőket, és a kosárlabda palánkjaink is vadonatújak – sorolta a községvezető a 27 millió forintos TAO-s pályázati támogatásból, és 8 millió forintos önkormányzati önerőből megújult, a katasztrófavédelem igényeire is kijelölt tornaterem előnyeit.

– Itt a Nyírségben jó gazdái vannak a kosárlabdának, hiszen több sikeres egyesület is működik a térségben – mindezt már Becsky István, a Magyar Kosárlabda Szövetség elnökségi tagja mondta el, miután dr. Bárány János az iskola igazgatója is köszöntötte a vendégeket, bemutatva egyben a Nyíregyházi Tankerület sportajándékát. Szavaival az itt folyó aktív sportmunkát is dicsérte, nem mulasztva el felsorolni a korábbi évek sikereit: – Szövetségünk elnöksége 2011-ben kezdte meg azt a programot, amin belül tornatermek felújításáról, illetve új létesítményekről döntöttünk. Több mint 150 pályát, tornatermet, sportlétesítményt sikerült felújítanunk, ráadásul 75 új létesítményt át is adhattunk. Emellett több száz millió forint értékben, több mint 150 kültéri kosárlabdapályát építettünk. Nagyon fontos része ez a kosárlabda programnak, hiszen a TAO keretéből a szövetség évente közel 4 milliárdot tud erre a célra fordítani – hallhattuk. Becsky István az átadó ünnepségre nem jött üres kézzel: az iskolának ajándékozta annak a kosárlabdának az egyik példányát, amelyet a most folyó 3×3-as ifjúsági kosárlabda fesztiválon, Debrecenben is használnak, és amely főszereplője lesz a jövőre remélhetően megrendezhető Tokiói Olimpiának.

A szónokok sorát a nap díszvendége, dr. Seszták Miklós kormánybiztos, országgyűlési képviselő zárta, aki soha nem rejti véka alá Nyírpazonyban, mennyi szállal kötődik a településhez. – Már-már Nyírpazonyinak számítok, aminek két kézzelfogható oka van: az egyik, hogy az itteni görög katolikus templomot a dédapám építette, nagyon gyakran jártam itt, ugyanakkor kevesebben tudják, hogy életem egyik maradandó almaszedése Dubay Laciék almafájánál volt – nosztalgiázott a kormánybiztos a tőle megszokott könnyedséggel.

– Kivételes örömmel tölt el, amikor TAO-s beruházásra hívnak: a TAO-törvény egyik előterjesztője ugyanis én voltam, és amikor átadunk ilyen tornatermeket, igazán akkor lehet átérezni ennek a jó rendszernek a hasznosságát. Társasági adó nélkül az a több száz tornaterem vagy kültéri pálya nem épült volna meg – mutatott rá dr. Seszták Miklós, megerősítve a polgármesternek korábban tett ígéreteit, mely szerint gondja lesz rá, hogy az új uniós ciklusban egy új sportcsarnok, közösségi ház és egy körforgalom is épülhessen a jövőben.

Tornaterem átadás Nyírpazonyban | Fotók: Pusztai Sándor