Új helyszínen, a Nyírpazonyi focipályán szervezett toborzót a Spartans AFC október 21-én, ahova szeretettel várták a csatlakozni vágyókat és az amerikai futball iránt érdeklődőket.
Többen is részt vettek az eseményen, amelyen megismerkedhettek a sportággal. A szokásos bemelegítés után a kiérkezők ütközhettek és megtanulhattak szerelni. Emellett pedig a tojáslabdával is megismerkedhettek. Az elkapó gyakorlatok mellett még passzolhattak is, mint egy irányító. Mindez természetesen a Spartans AFC játékosainak útmutatásaival történt.
Az esemény olyan sikeres volt, hogy a szabolcsi csapat egy újabb toborzót szervez, amelynek célja nemcsak az, hogy megismertesse a sportágat a vármegyeiekkel, hanem az is, hogy keretét új játékosokkal megerősítse. A következő ilyen alkalom október 28-án, 10 és 12 óra között lesz a Nyírpazonyi focipályán.

Spartans

 

By Hivatal