Ami mellett elrohanunk

2003-10-28 10:42:19

Aki a négyesen Kisvárda felé utazik, ha csak valami sajátos ügye nincs, nem megy be Nyírpazonyba. Pedig ez érdemes lenne, hiszen egy nagyon szép, régi községet ismerhetünk meg. Egy szép késő őszi szombat vagy vasárnap délután akár kirándulásnak is jó Pazony és a Kabalás

Ha az utazó elindul a 4-es úton, Nyíregyházát elhagyva hamarosan egy igen szép községhez érkezik. A főútról jobbra lehajtva tárul a szeme elé Nyírpazony. Érdekes a falu históriája is, amiről már a XIII. századból is maradtak fenn írásos dokumentumok. A község neve az egykori birtokos Pazonyi család nevéből ered. Érdekesség, hogy a feljegyzések szerint Pazonyban már az 1500-as években iskolarendszerű oktatás folyt. A két ágra szakadt Pazonyi-család 1406-ban megosztozott a két házsoros, egyutcás falun, melynek utcáján kelet–nyugati az északi, mind a déli házak sorjában elegendő helyet hagytak az új települőknek: egy füzes, meggyfás helyet külön kijelöltek, hogy a kiosztandó telkek vége ezekre nyúljon.

A mai Nyírpazony Nyíregyháza tőszomszédságában már semmiben nem hasonlít az egykori településre. Különös értékű református temploma, amelyben Blaha Lujza szülei kötöttek házasságot. Görög katolikus temploma rendszeresen hangversenyek színhelye. Írók, művészek indultak a községből méltó hírnév felé. Szépen rendezett, fejlődő település, városi szintű közművekkel. A község igen fontos szerepet játszik a gazdasági termelésben és feldolgozásban, így járulva hozzá a megyeszékhely ellátásához. Legfontosabb termékei a dohány, a szőlő és az alma. Híres az itteni népdalkör is, a község kiemelkedő módon ápolja kulturális hagyományait. A községbeliek közül sokan találnak munkát a közeli városban. De Nyíregyháza és a háromezer lelkes Nyírpazony szinte mindennapos kapcsolatának más színhelye is van, mégpedig a községhez tartozó Kabalás, melynek természeti szépsége, pihenésre alkalmas területe népünnepélyek színhelye. A település és környéke kerékpárúton is elérhető!

(burget)

Forrás: www.indexkelet.hu

By Hivatal