Ungvári Sándorné

Képviselő jelöltek Polgármester jelöltek Felhívás

Ungvári Sándorné

default

Tisztelt Nyírpazonyi Lakosok !

Ungvári Sándorné Julika vagyok, 25. éve élek a községben. Közgazdasági végzettséggel rendelkezem. Hivatásos katonaként kerültem nyugállományba, majd 17 évig mint vállalkozó működtettem a Gazdaházat. A Nyírpazonyi Nők Klubjának 11 éve vagyok az elnöke. 2006-2010-ig a képviselő-testület tagja voltam, sok ötletet és javaslatot tettem, melyek kivitelezése az évek alatt megvalósult. Ilyen volt a kabalási játszótér megépítése, gépjármű vásárlása, bankautomata telepítése, internet hozzáférés; „igen” szavazatommal támogattam a kerékpárút építését, a Kabalási járdasziget kialakítását.

Felnőtt gyermekeim és unokáim vannak.

 

Az évek alatt megismerhettem a lakosságot és ők is engem. Nálam az emberek állnak a középpontban. Lételemem a segítségnyújtás, a tenni akarás. Ezt azonban nem lehet másképpen, csak ha összefogunk.

 

Nyírpazony egy jól működő, biztonságos és maximálisan élhető község. Mit szeretnék még tenni és javasolni, hogy még jobb legyen?

 

  • Legfontosabb – pályázatból megvalósítható – teendők:
    • csapadékvíz elvezetésének megoldása,
    • „kamerával ellátott település”,
    • „kulturális centrumot” építeni, melyben az alábbi szolgáltatások kapnának helyet:
      • könyvtár,
      • „Ifjúsági kávéház”,
      • kondicionáló terem,
      • rendezvényterem,
      • civil szervezetek.
    • Bölcsőde, vagy gyermekház kialakítása.
    • Batári parkban vizesblokk építése.
    • A kulturális programok összehangolása.
    • A környező kisebb településekkel a kapcsolat tovább mélyítése.

 

Az elmúlt évek alatt társadalmi, önkéntes munkával igyekeztem hozzájárulni a község kulturális életének a fellendüléséhez, pl. Nyírpazonyi Nők Klubja, ahol 11 éve olyan közösséget képviselünk, mellyel remélhetőleg a lakosság is elégedett /egészségügyi szűrések, ruhagyűjtés, kiállítás, önálló műsorok, jótékonykodás/.

 

Újból szeretnék részt venni független képviselőként az önkormányzati munkában, hogy a fent leírtak megvalósulhassanak. Ehhez kérem a segítségüket, támogatásukat, szavazatukat.

 

Ungvári Sándorné
független jelölt