Cica csoport

Mi vagyunk a cica csoport!
A csoportunk neve sok mindent elárul rólunk, mert mi is olyanok vagyunk, mint a kis cicák: vidámak és játékosak. Sokfélék vagyunk, de összetartó, családias közösséget alkotunk
Szinte hihetetlen, de már nagy csoportosok lettünk. A hosszú, otthon töltött idő után Valcsi néni, Dóri néni, és Enikő néni nagy-nagy szeretettel fogadtak minket, aminek nagyon örültünk. Örömmel vettük birtokba a csoportszobánkat is, ami sok-sok új érdekes, játékkal bővült.
Néha még hiányoznak nekünk az iskolába menő barátok, de helyettük megérkezett hozzánk egy új kisfiú , akit nagy szeretettel fogadtunk. 
Valcsi és Dóri néni szerint az új nevelési évben is rengeteg élmény és kaland vár ránk. Persze idén is megmarad fő tevékenységünknek a játék, de sokat fognak nekünk mesélni, verselni, énekelni és persze gyakran fogunk együtt mozogni. Alapvető számunkra, hogy az óvodai életünk kereteit a szabályok és a napirendünk határozzák meg, hiszen mi ezek alapján tájékozódunk.
Eddig is sok mindent tanultunk az oviban az egészséges életmódról, de idén még több ismeretet szerzünk majd, hogy egészséges kis cicák maradhassunk.

 

 

 


Archívum

Kategóriák