Uriné Pósán Rita

Uriné Pósán Rita vagyok a Picur-Lak Bölcsőde Ringat-Lak csoportjának kisgyermeknevelő-, gondozója. Jelenleg a nyírpazonyi bölcsődék szakmai vezetőjeként is végzem munkámat. Férjemmel három fiúgyermeket nevelünk Nyíregyháza-Oroson. Tanítói oklevelem megszerzése után óvodapedagógusként diplomáztam majd megszereztem a kisgyermeknevelő-, gondozó képesítést. Iskolai tanulmányaim befejeztével az Eszterlánc Északi Óvoda Nyitnikék Tagintézményébe dolgoztam. Gyermekeim születése után Orosra költöztünk, majd a 2020-as nevelési évtől a Nyírpazonyi Aranyalma Óvoda Katica csoportjában dolgoztam, ahol nagyon jól érztem magam. Továbbképzéseim alkalmával bővítettem szakmai ismereteimet, hogy a hozzám kerülő gyermekeket még hatékonyabb módszerekkel tudjam eredményesen fejleszteni. Kiemelném az „Így tedd rá” képzést, melynek elvégzése után játékos formában ismertetem meg a gyermekeket a program sajátosságaival, népi játékaival, dalaival. Az Erősségközpontú Oktatási Program továbbképzés elvégzése óta támogatom a csoportomba járó gyermekeimet a karaktererősségeik felfedezésében, erősítésében életkoruknak megfelelő játékos formában. 2018 márciusában pedagógus I minősítést szereztem kíváló eredménnyel. Fontosnak tartom, hogy a rám bízott bölcsődés gyermekeknek családias, nyugodt, szeretetteljes légkört biztosítsak, melyben életkoruknak, egyéni képességeiknek megfelelően játékos tevékenykedtetéssel tudom Őket fejleszteni.

  „Aki jól szeret, az megismer és elfogad-saját világát kitágítja a másik felé.”
(Vekerdy Tamás)

Share