Visszatekintő

Visszatekintő

A szeptemberi kezdés óta gyermekeink rengeteg élménnyel gazdagodtak. Az óvoda szervezésében, több alkalommal zenés műsorok, könyvtár látogatás , bábelőadások és színházi előadás színesítették a mindennapjainkat. Óvodánk hagyományát ápolva szeptemberben került megrendezésre az Aranyalma – hét, a gyermekek nagy örömére. Minden nap újabb és újabb meglepetésekkel készültünk, hogy felejthetetlen élményeket szerezzünk kis óvodásainknak, meghívott vendégeinknek és a szülőknek egyaránt. Az első napon egy varázslattal telt állatbemutatóra került sor, ahol a gyermekek testközelből ismerkedhettek meg a fehér egérrel, láthatták hogyan engedelmeskedik sípszóra az ölyv, versenyezhettek görényekkel és egy hatalmas kígyót is lehetőségük volt megsimogatni. Őseink életvitelébe is bepillantást nyertünk, A Naplövő Egyesület által felállított jurtának és a hozzá kapcsolódó íjászkodás, ostorozás, botozás és bőrdíszműveskedésnek köszönhetően. Együtt táncoltunk, énekeltünk Sanyi bohóccal, aki fergeteges hangulatot teremtett az óvoda apraja és nagyja számára. Mihály napi –vásár alkalmából, a szülők és dolgozók kézzel készített ajtódíszekkel, játékokkal, mécsesekkel, süteményekkel és még sok más különlegességgel készültek, hogy hozzájáruljanak ezzel az óvoda szépítéséhez, eszközök gazdagításához. A jóidőt kihasználva az udvaron került megrendezésre a vásár, ami nemcsak a jó hangulatot teremtette meg, de lehetőséget adott a gyermekek-szülők-dolgozók kapcsolatának mélyítésére, kötetlen beszélgetésekre, a gyerekek közös játékára. A szüretelés sem maradhatott el, hiszen ez már – már védjegyévé vált hetünknek. A gyermekek nagy örömmel láttak neki a szőlőszemezésnek, darálásnak, préselésnek és ugyanilyen izgalommal várták “gyümölcsük eredményét”, a mustkóstolást is. A Népmese Napja alkalmából egész napot átölelő mese megelevenítést tartottunk. Leballagott óvodásaink jöttek hozzánk vendégségbe, akik kedvenc meséik közül kettőt elmeséltek nekünk, majd végignézték a csoportonként előadott mesejátékainkat. A nap lezárásaként, délután, Mesemozi várta a gyermekeket és szüleiket.
Tevékenységeink és programjaink ezzel még ne értek véget. Épp ellenkezőleg. Minden csoport, a maga éves tervezésének megfelelően megkezdte éves munkáját, egyéni fejlesztéseit a gyermekek egyéni fejlettségét és korát figyelembe véve. Kiscsoportos óvodásaink befogadása folyamatosan zajlik. A beszoktatás időszaka nehéz, de a gyerekek egyre könnyebben veszik tudomásul az anyától, szülőtől való elválást reggelente. Lehetőségük szerint sokat játszanak kinn az udvaron, nagyon szívesen veszik birtokba a tornaszobát,de a csoportszoba is sok újdonságot rejt számukra. A nagyobb csoportokban megkezdődtek a logopédiai terápiás foglalkozások, a hittan foglalkozások, a kung–fu edzések, a szenzomotoros torna és az angol játékos külön foglalkozás is. Hamarosan megrendezésre kerül az Egészség – hét is, ahol a gyermekek egészség ételekkel ismerkedhetnek meg, készíthetik el, kóstolhatják azokat, mozoghatnak kedvükre, és sok más egészséggel kapcsolatos ismeretekkel bővíthetik tudástárukat.

Share