Süni csoport

A Süni csoportban 28 vidám, 4-5 éves kisgyermek tölti mindennapjait – 9 kislány és 19 kisfiú alkotja ezt a lendületes, kíváncsi csapatot. A gyerekek betöltötték a 4 évet, így már nem számítanak kezdő ovisoknak, de még minden nap új felfedezéseket tartogat számukra.

A csoportban nagy hangsúlyt fektetünk az önállóság fejlesztésére, a közösségi életre való nevelésre és természetesen a játékra. A Süni csoportban a gyerekekkel együtt sokat énekelünk, mesélünk, kézműveskedünk. Fejlődhet ezáltal a kreativitás, a szóbeli kifejezés és az egymásra való figyelem. Emellett rengeteget mozognak – bent és a szabadban egyaránt.

A pedagógiai kezdeményezéseinket, a projektszemlélet tükrében mindig a gyerekek érdeklődésére alapozzuk – így válik minden tevékenység személyessé és motiválóvá.

Játékos formában ismerkedünk a matematikai fogalmakkal, emellett kedvünkre festünk, gyurmázunk, vágunk, ragasztunk. A környező világ megismerése kiemelt szerepet kap, hiszen a gyerekek kíváncsiságára építve minden lehetőséget megragadunk, hogy új ismereteket sajátítsanak el játékosan.

Az óvodai életünk középpontjában a játék áll. A gyerekek szívesen játszanak a babaszobában, főzőcskéznek, legóznak, építenek a szőnyegen – mindenki megtalálja a számára kedves elfoglaltságot.

Nagy hangsúlyt fektetünk a szülőkkel való jó kapcsolat fenntartására. A pozitív hozzáállásuk, támogatásuk és segítőkészségük mindennapi munkánkat gazdagítja és hozzájárul ahhoz, hogy a Süni csoport egy valódi, szeretetteljes közösség legyen.

Fontos számunkra, hogy minden gyermek biztonságban, szeretetteljes légkörben fejlődhessen, miközben megtanulja, hogyan figyeljen másokra, hogyan fejezze ki érzéseit, és hogyan legyen aktív tagja a közösségnek.

A Süni csoportban minden nap egy új kaland, ahol a gyerekek színes élményekkel gazdagodnak – és közben észrevétlenül tanulnak, fejlődnek, növekednek.

Horváth-Szakács Barbara

Pók-Dávid Réka

Kótainé Laczkovszky Adrienn

Horváth-Szakács Barbara
Óvodapedagógus
Pók-Dávid Réka
Óvodapedagógus
Kótainé Laczkovszky Adrienn
Dajka néni

Csoportok 2025

 

Share