Boldogságóra foglalkozások

Boldogságóra foglalkozások a Nyírpazonyi Aranyalma Óvodában

 

Óvodánkban a 2017-18-as nevelési évtől bevezetésre került a Jobb Veled a Világ Alapítvány által indított Boldogságóra program. Először csak két csoportban kerültek bevezetésre ezek a Boldogságóra foglalkozások, majd az előző év pozitív tapasztalatai alapján a 2018-19es évtől mind a 6 csoport csatlakozott a programhoz. Ma már büszkén mondhatjuk el hogy óvodánk a 2020-21-es nevelési évtől az Örökös boldog Óvoda cím tulajdonosa.

Ez a program, a gyermekek lelki jólétével foglalkozik, valamint a szülők bevonására is lehetőséget ad. Hasznos kiegészítője az óvodai munkánknak, hiszen általa lehetőség nyílik arra, hogy a hagyományos tudásmegosztást valamint az életben szükséges személyes és szociális kompetenciák fejlesztését összhangba hozzuk. A boldogságórák hozzájárulnak a gyermekeink pozitív lelki fejlődéséhez, érdeklődőbbé, nyitottabbá válnak.  Nemcsak a hangulatukat javítja, hanem olyan képességek fejlesztésében segíti őket, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy sikeres és boldog felnőttek legyenek. Kiemelt feladatunk a pozitív énkép kialakítása, a különböző játékos feladatok segítségével a szeretet, magabiztosság, egymásra való odafigyelés, önmagunk és társaink tiszteletének erősítése, derűs, vidám hangulatú mindennapok biztosítása

Ezek a foglalkozások havi egy alkalommal kerülnek megvalósításra, s minden korcsoportban sikeresen beépíthetőek az aktuális projektek, tevékenységek közé. A program 10 egymásra épülő témából áll. Minden hónapban más-más téma kerül feldolgozásra játékos tevékenységek megvalósítása közben:

Az egyes témakörök sorrendben:

  1. A hála gyakorlása
  2. Az optimizmus gyakorlása
  3. Társas kapcsolatok ápolása
  4. Boldogító jócselekedetek
  5. Célok kitűzése és elérése
  6. Megküzdési stratégiák
  7. Apró örömök élvezete
  8. A megbocsátás gyakorlása
  9. Testmozgás
  10. Fenntartható boldogság

A Boldogságórák alapja a bátorító megerősítő pedagógiai attitűd. A foglalkozásokon helyet kap a relaxáció, feszültségoldás, közös gondolkodás, élmények megosztása játékos feladatokon, meséken keresztül. Sokszor hallgatjuk Bagdi Bella dalait, vagy önfeledten táncolunk, énekelünk, mozgunk, rajzolunk, ragasztunk, vagy éppen improvizációs játékokat játszunk. Együtt örülünk egymásnak, egy-egy kedves gesztusnak, ölelésnek. S talán ami céljainkat leginkább összefoglalja, végezetül had idézzünk a program fő védnökétől:

„ Arra törekszünk, hogy a Boldogságórák derűs és élmény gazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak”

                                                                                        / Prof. Dr. Bagdy Emőke /

 

Nagyné Rádi Andrea óvodapedagógus

Kissné Ónodi Gyöngyi óvodapedagógus

 

És most néhány boldog pillanat a foglalkozásokról.

 

Óvodánk története / Munkatársaink / Az óvoda bemutatása / Az óvodai környezet / Óvodai nevelésünk alapelvei / Befogadás / Anyanyelvi nevelés az óvodában / Így tedd rá! / Sószoba / Projektmódszer / Boldogságóra foglalkozások / Zsákomban a bábom! / Iskolába készülünk! / Munkatársaink

Share