Projektmódszer

„Minden gyermekben megvan a cselekvési vágy
és a világmindenség megismerésének igénye,
csak annak kibontakoztatását kell elősegíteni!
A pedagógusnak új művészetet kell megtanulnia,
azt, hogy a gyermek segítőtársa és vezetője legyen,
és elvezesse őt azokhoz az eszközökhöz,
amelyre akkori fejlődése fokán szüksége van.”
(Maria Montessori)

Miért is a projektmódszer?

Fontosnak és időszerűnek gondoltuk a tanulásról, ismeretátadásról vallott pedagógusi szemléletünk újragondolását. Szükség van az óvodánkban olyan szemléletű nevelési módra, amely kielégíti mind az óvodai nevelés célját, mind a legfontosabb nevelési értékünk megalapozását. A projektmódszer ilyen. A gyermekből, a gyermek gondolkodásából és érzelmi igényéből indul ki.

A projektek olyan összetett feladatok, amelyeknek középpontjában egy gyakorlati természetű probléma áll. A feladat nem egyszerűen a probléma megoldása, hanem a lehető legtöbb vonatkozásának feltárása, ezáltal a témát a gyerekek széles körű összefüggésben dolgozzák fel, és a belátható, megfogható eredmény örömét kapják ajándékba. A tanulás „csak” mellékterméke a produktum elérésére irányuló tevékenységeknek.

A projektmódszer néhány fontos jellemzője:

  • nagyfokú szabadság
  • a mindennapi életből vett problémák
  • a gyerekek aktív részvételére és érdeklődésére, együttműködésére épül
  • óvodapedagógus-gyermek, gyermek-gyermek közötti természetes együttműködés
  • tevékenységekben vagy tevékenységek sorozatában valósul meg
  • időtartama viszonylag hosszabb (a gyermekek érdeklődésétől függ)
  • a témával kapcsolatos lehető legtöbb összefüggés felszínre kerül
  • a tevékenységekbe integrált műveltségtartalmakat sokoldalú tapasztalás során szerzik meg
  • a gyerekek aktívan és cselekvően „élik” az életet, megismerésük fő forrása a közvetlen tapasztalás
  • individualizál és egyben kollektivizál is
  • nagy szerepet játszik a szülői támogatás és közreműködési készség

A szakmai rész után engedjenek meg néhány személyes gondolatot.

A projektmódszerrel pályám során nagyon sokszor találkoztam már, tanulmányaim során, szakmai napokon, konferenciákon, hospitálások alkalmával. Nagyon tetszett az az érték, amit közvetített, de talán sosem voltam, voltunk elég bátrak, hogy belevágjunk. Azonban az elmúlt nevelési évben a csoportommal, a kis Katicákkal két témát a projektmódszerrel dolgoztunk fel. A több napon át tartó, egy témakör köré szerveződő komplex tevékenységek életszerűek voltak, a gyerekek önként vállalták a feladatokat, motiváltak voltak. A tevékenységek során észre sem vették mennyi új ismeretet, tudástartalmat sajátítottak el. A feladatokat szívesen végeztük mind felnőttek, mind gyerekek, a magunk örömére.

Ez az élmény, az óvodapedagógus társadalom jó tapasztalatai, valamint a kolléganőim módszer iránti motiváltsága vezetett minket arra, hogy óvodánkba is bevezessük a 2018/2019-es nevelési évtől a projektmódszert, mint „új” tanulásszervezési módszert.

Vassné Kozák Orsolya
óvodapedagógus, szakmai munkaközösség vezető

 
 

Archívum

Kategóriák